★
Képzeljük el a következőt: kint sötét van, az eső halkan kopog az ablakon, mi pedig egy puha takaróba burkolózva, forró teával a kezünkben nézünk egy izgalmas krimit vagy egy feszült thrillert. Bár a képernyőn éppen egy sorozatgyilkos után nyomoznak, vagy valami megmagyarázhatatlan történik, mi mégis furcsán jól érezzük magunkat. Ez a kettősség – a biztonság és a rettegés egyidejű jelenléte – az egyik legkülönösebb emberi reakció.
Sokan teszik fel a kérdést, hogy miért fizetünk be önként olyan élményekre, amelyek félelmet vagy szorongást váltanak ki belőlünk. Legyen szó egy horrorfilmről, egy True Crime podcastról vagy egy hátborzongató regényről, a népszerűségük töretlen. A pszichológia és a neurológia szerencsére már tudja a választ erre a különös vonzalomra.
Az agyunk pontosan tudja hogy nem vagyunk valódi veszélyben
Amikor egy ijesztő jelenetet látunk, a szervezetünk azonnal reagál: beindul az „üss vagy fuss” mechanizmus. A szívverésünk felgyorsul, a tenyerünk izzadni kezd, és adrenalin árasztja el a testünket. Ez egy ősi túlélési ösztön, ami arra hivatott, hogy megvédjen minket a ragadozóktól vagy a közvetlen veszélytől.
Azonban van egy lényeges különbség a valódi életveszély és a mozizás között. Az agyunk fejlettebb része, a prefrontális kéreg folyamatosan küldi a jeleket, hogy ez csak fikció. Tudjuk, hogy a kanapén ülünk, és bármikor kikapcsolhatjuk a tévét, ha túl sok lenne az izgalom. Ez a kontrollérzet teszi lehetővé, hogy élvezzük a biológiai stresszreakciót anélkül, hogy valódi traumát élnénk át.
Ez a folyamat végül egyfajta euforikus állapothoz vezet. Amikor a feszültség megszűnik – például véget ér a film –, az agyunk dopamint és endorfint szabadít fel. Ez a jutalmazó rendszer okozza azt a kellemes megkönnyebbülést, ami miatt újra és újra visszavágyunk a borzongás világába.
A sötét oldal megismerése segít a félelmeink feldolgozásában
A pszichológusok szerint a félelmetes történetek egyfajta biztonságos laboratóriumként szolgálnak számunkra. Itt következmények nélkül kísérletezhetünk a legmélyebb szorongásainkkal. A világ sokszor kiszámíthatatlan és ijesztő, a fikció viszont kereteket ad a gonosznak.
A True Crime, azaz a valós bűntényeket feldolgozó műfaj esetében az empátia és a tanulás is szerepet játszik. Különösen a nők körében népszerű ez a zsáner, aminek evolúciós okai is lehetnek. A történetek során akaratlanul is tanácsokat gyűjtünk arra vonatkozóan, hogyan ismerhetjük fel a veszélyes embereket. Ez egyfajta mentális felkészülés a legrosszabb forgatókönyvekre.
Emellett ott van a kíváncsiság is, ami az emberi természet alapvető része. Szeretnénk megérteni, mi visz rá valakit szörnyű tettek elkövetésére, mert ezáltal kevésbé érezzük magunkat kiszolgáltatottnak. A megértés vágya csökkenti az ismeretlentől való félelmet.
A történet végén pedig általában helyreáll a világrend, vagy legalábbis kiderül az igazság. Ez a lezárás rendkívül megnyugtató a kaotikus hétköznapok után. A néző úgy érzi, hogy ha a képernyőn sikerült megoldani a rejtélyt, akkor a saját élete is kontrollálható marad.
Ezért érezzük magunkat nagyobb biztonságban a képernyő előtt
Érdekes megfigyelés, hogy a borzongás iránti vágy gyakran akkor erősödik fel, amikor a saját életünkben minden rendben van. Ha túlságosan stresszesek vagyunk a munkahelyünkön, ritkábban vágyunk egy véres horrorra, inkább a könnyed vígjátékokat választjuk. A „biztonságos ijedtség” ugyanis luxus, amit csak akkor engedhetünk meg magunknak, ha az alapszükségleteink kielégültek. A képernyő előtt ülve mi vagyunk a helyzet urai, mi döntjük el, meddig bírjuk a feszültséget.
A közösségi élmény szintén sokat hozzátesz az élvezethez. Együtt nézni egy ijesztő filmet a barátokkal vagy a párunkkal megerősíti a szociális kötelékeket. A közös túlélés élménye, még ha csak szimbolikus is, összekovácsolja az embereket. Utána órákig lehet elemezni a látottakat, ami segít racionalizálni a korábbi ijedtséget.
Nem mindegy hogy mikor és hogyan fogyasztjuk a rémisztő történeteket
Bár a borzongás szórakoztató lehet, érdemes figyelnünk a határainkra. Mindenki más szinten tolerálja a vizuális erőszakot vagy a pszichológiai nyomást. Ha azt vesszük észre, hogy a film után napokig nem merünk egyedül maradni a sötétben, érdemes visszavenni a tempóból. A szervezetünknek is szüksége van a regenerálódásra a mesterségesen generált stressz után.
Szakértők azt javasolják, hogy közvetlenül lefekvés előtt kerüljük a túl intenzív tartalmakat. Az agyunknak idő kell, amíg feldolgozza az ingereket, és visszatér a nyugalmi állapotba. Egy feszült epizód után érdemes valamilyen könnyedebb elfoglaltságot keresni, például olvasni pár oldalt egy kedves könyvből. Így elkerülhetjük a nyugtalan álmokat és a felesleges éjszakai szorongást.
A titok tehát a mértékletességben és az önismeretben rejlik. Ha tudjuk, mi az, ami még belefér, a borzongás valódi felfrissülést hozhat. Néha pont egy jól felépített feszültségre van szükségünk ahhoz, hogy utána igazán értékelni tudjuk a saját, békés életünket.
Végül is, a borzongás iránti szenvedélyünk nem más, mint az életigenlés egy különös formája. Amikor a szívünk a torkunkban dobog, érezzük, hogy élünk, miközben tudjuk, hogy semmi bajunk nem eshet. Élvezzük hát bátran a biztonságos sötétséget, amíg a villanykapcsoló a kezünk ügyében van.
