Hétfő-péntek
Szeretted volna valaha tudni, hogyan élnek a titkos ügynökök? Felejtsd el a hollywoodi csillogást, a valóság sokkal bizarrabb és sokkal kreatívabb, mint bármelyik James Bond film. A hidegháború alatt, amikor a világ kétpólusú volt, a hírszerző ügynökségek (mint a CIA vagy a KGB) olyan technológiákat és módszereket vetettek be, amik ma már nevetségesnek vagy épp elképesztőnek tűnnek. Ez a lista azoknak szól, akik most lépnek be a titkos történelem sötét alagútjába, és szeretnék tudni, mi zajlott a novemberi ködös utcák árnyékában.
A rejtélyes macska és a lehallgató művelet
Képzeld el, hogy a CIA egyik legtitkosabb projektjének a neve ‘Acoustic Kitty’, azaz ‘Akusztikus Cica’ volt. Ez nem egy gyerekműsor címe, hanem egy valós kísérlet a 60-as években, amikor a titkosszolgálat megpróbálta a macskákat élő lehallgató eszközzé alakítani. A cél az volt, hogy a macskákat, mint feltűnésmentes „ügynököket”, bejuttassák a szovjet nagykövetségekre.
A macskákba apró mikrofonokat, akkumulátorokat és egy rádióadót ültettek be, amelyeket a fülükben, a mellkasukban és a farkuk tövében rejtettek el. A terv szerint ezek az állatok sétálgatnak majd az épületek körül, és közvetítik a beszélgetéseket. A projekt azonban az első terepteszt során azonnal kudarcot vallott, amikor a kiképzett macskát kiengedték a nagykövetség közelében, de az azonnal elindult egy taxis felé, és elütötték.
A CIA végül 1967-ben leállította a projektet, arra hivatkozva, hogy bár a macskák akaratlanul is képesek a lehallgatásra, a kiképzésük túl nehézkes, és nem lehet őket irányítani. A macskák természete egyszerűen nem alkalmas a titkos munkára, mert nem követik az emberi parancsokat, ha épp fontosabb dolguk van, például esznek vagy játszanak. Így a 20 millió dolláros „kémcica” projekt végül a történelem legbizarrabb kémkudarcai közé került.
Titkos jelek és az eltűnő tinta
A kémek nem csak szuperkütyüket használtak; a legfontosabb eszköz a szellemesség és az egyszerű, de hatékony kommunikáció volt. A titkos jelek használata, amit „dead drop”-nak neveznek, az alapvető kémképzés része volt. Ez azt jelenti, hogy az információt (pl. egy mikrofilmet) egy előre megbeszélt, semleges helyen hagyják, és a másik ügynök később veszi fel, így soha nem találkoznak személyesen.
Ahhoz, hogy az ügynökök tudják, mikor van a csomag a helyén, egyszerű, nem feltűnő jelzéseket használtak. Ez lehetett egy kréta jel a járdán, egy újság, amit a padon felejtettek, vagy akár egy virág, amit egy bizonyos szögben helyeztek el a vázában. A lényeg az volt, hogy ezek a jelek teljesen hétköznapiak legyenek, de a beavatottak számára azonnal érthetőek.
Az eltűnő tinta a másik klasszikus, amit minden kezdő kémnek ismernie kell. Bár ma már ritkán használják, a hidegháború idején a kémek gyakran használtak speciális vegyi anyagokat, például citromlevet vagy tejet a titkos üzenetek írásához. Ezek a tinták láthatatlanok maradnak, amíg hőnek ki nem teszik őket (pl. egy gyertya lángjához tartva). Ez a módszer rendkívül biztonságosnak számított, mivel a levelek átvizsgálásakor a cenzorok csak üres lapokat találtak.
Kémkedés a csatornán át az NDK-ban
A kémkedés nem csak a levegőben vagy a szupermarketekben zajlott, hanem a föld alatt is. Az egyik legambiciózusabb és legsikeresebb hidegháborús kémakció az „Operation Gold” volt, amelyet a CIA és a brit MI6 közösen hajtott végre Berlinben. A cél az volt, hogy lehallgassák a szovjet hadsereg és az NDK kormányának kommunikációs vonalait.
Ez a művelet magában foglalta egy 450 méter hosszú alagút építését Berlin szovjet szektorába, mélyen a föld alatt, közvetlenül a fő kommunikációs kábelek alá. Az építés rendkívül nehéz volt, hiszen titokban kellett tartaniuk a zajos munkálatokat, és meg kellett küzdeniük a talajvízzel és a veszélyes omlásokkal. Végül több mint 11 hónap alatt sikerült befejezni az alagutat.
Az alagút 1955-től 1956-ig működött, és a nyugati szövetségesek rengeteg értékes információt gyűjtöttek be rajta keresztül. Ami még meglepőbb: a KGB tudott az alagútról! Egy kettős ügynök (George Blake) már a kezdetektől fogva elárulta a projektet. A KGB azonban úgy döntött, hogy hagyja működni az alagutat, hogy megvédje az ügynökét, és csak akkor „fedezte fel” azt látványosan, amikor már nem volt szükség rá.
Fedőnevek jelentősége a szürke novemberben
A fedőnév (kódnév) sokkal több, mint egy menő becenév. A hírszerzésben ez az első és legfontosabb lépés a személyes biztonság és az anonimitás megőrzése érdekében. Különösen az olyan szürke, sötét hónapokban, mint a november, amikor a hangulat amúgy is rejtélyes, a fedőnév segít abban, hogy az ügynök elválassza a munkát a magánéletétől.
A fedőneveket nem véletlenszerűen választják ki. Gyakran olyan szavakat használnak, amelyek könnyen megjegyezhetők, de nincsenek közvetlen kapcsolatban az ügynök valódi identitásával, származásával vagy beosztásával. Például a ‘Kard’, ‘Főnix’ vagy ‘Róka’ típusú nevek gyakoriak, de néha az ügynökségek vicces, vagy teljesen semleges nevekkel próbálják elkerülni a figyelmet.
Egy jól megválasztott fedőnév kulcsfontosságú, mert ha valaha is lelepleződne egy művelet, a nyomozók csak a kódnévig jutnak el, de nem a valódi személyig. A novemberi ködös idő tökéletes fedezék, de a legjobb fedezék mégis az, ha a valódi életedet és a titkos küldetéseidet élesen el tudod választani egymástól, és ebben a fedőnév az első pajzsod.
