Jó tudni
Sokan őrizgetünk a konyhaszekrény legmélyén egy-egy díszes porcelán készletet vagy finom szövésű asztalterítőt, amit csak „majd egyszer”, egy különleges alkalomra tartogatunk. Ez a várva várt pillanat azonban gyakran sosem jön el, vagy ha mégis, a tárgyak csak porosodnak az év többi napján. Pedig az otthonunk nem egy múzeum, hanem az a hely, ahol a legfontosabb emlékeink születnek. Miért ne tehetnénk minden napot egy kicsit ünnepibbé azzal, hogy egyszerűen használjuk, amink van?
A pillanat megélése a tárgyainkon keresztül
A pszichológusok szerint a tárgyak, amikkel körülvesszük magunkat, jelentős mértékben befolyásolják a hangulatunkat és az önértékelésünket is. Ha mindig a csorba bögrét és a kopott tányért választjuk, tudat alatt azt üzenjük magunknak, hogy a hétköznapi énünk nem érdemli meg a minőséget. Ezzel szemben egy szép tárgy használata azonnali örömforrást jelenthet a legszürkébb kedden is. Nem kell megvárni a karácsonyt ahhoz, hogy élvezzük a készlet finom tapintását vagy a kristálypohár csengését.
Gyakran félünk attól, hogy valami eltörik vagy tönkremegy, ezért inkább dobozokban tároljuk az értékeinket. De vajon mi ér többet: egy épségben megőrzött, de sosem látott tárgy, vagy egy olyan, amihez számtalan kedves emlék fűződik a családi vacsorákról? A használat során keletkező apró karcok valójában az élet nyomai, amik történetet adnak a tárgyaknak. Ne hagyjuk, hogy a félelem megfosszon minket az esztétikai élménytől. A tárgyak vannak értünk, és nem fordítva.
Amikor elővesszük a „jó” tányérokat, azzal egyfajta tiszteletet is kifejezünk az étel és a saját időnk iránt. Ez a gesztus segít lelassítani a rohanó világban, és lehetőséget ad a tudatos jelenlétre. Egy szépen megterített asztal mellett az étkezés már nem csak kalóriabevitel, hanem rituálé lesz. Próbáljuk ki csak egyetlen este, és látni fogjuk a különbséget a közérzetünkben.
Így válik az egyszerű vacsora is ünnepi élménnyé
Nem kell bonyolult recept vagy háromfogásos menü ahhoz, hogy a vacsora különleges legyen. Egy egyszerű tésztaétel is teljesen másként fest egy kézzel festett tányéron, mint egy műanyag edényben. A vizuális tálalás bizonyítottan javítja az ízérzékelést, és segít abban, hogy jobban odafigyeljünk arra, amit eszünk. Ha megadjuk a módját, a családtagok is szívesebben maradnak az asztalnál beszélgetni. Az ilyen pillanatok kovácsolják össze igazán a közösséget a négy fal között.
A dekorációhoz nem kell vagyonokat költeni, hiszen a legtöbb kincs már ott lapul a spájzban vagy a kertben. Egy szál virág a vázában vagy néhány gyertya a porcelán mellett pillanatok alatt átalakítja a konyha atmoszféráját. Nem a drága kiegészítők számítanak, hanem az a szándék, amivel az asztalt készítettük. Ez a figyelem az, ami otthonossá és szerethetővé teszi a környezetünket.
Mit taníthatunk a gyerekeinknek az esztétika fontosságáról
A gyerekek számára az otthoni környezet az elsődleges minta arra, hogyan viszonyuljanak a tárgyi világhoz. Ha azt látják, hogy vigyázunk a szépre, de közben bátran használjuk is, ők is megtanulják becsülni a minőséget. Nem kell attól tartani, hogy a kicsik azonnal kárt tesznek a drágább készletben, ha időben megmutatjuk nekik a helyes használatot. A közös terítés során fejlődik a szépérzékük és a finommotorikájuk is. Együtt kiválasztani a szalvétát vagy elhelyezni az evőeszközöket remek közös program.
A tárgyak tisztelete nem jelent anyagiasságot, sokkal inkább az igényességre való nevelést. Aki megtanulja értékelni a szépet a saját otthonában, az a világban is nyitottabb lesz a művészetre és a harmóniára. Ez a szemléletmód segít abban is, hogy ne a mennyiségre, hanem a minőségre törekedjenek a későbbi életük során. Az otthoni környezet az alapköve a belső igényesség kialakulásának.
Gyakran tapasztaljuk, hogy a gyerekek is másként viselkednek egy ünnepibb asztalnál. Önkéntelenül is halkabbak lesznek, jobban figyelnek a mozdulataikra, és átveszik a felnőttek komolyságát. Ez egyfajta játékos tanulás, ami felkészíti őket a társasági érintkezés szabályaira. A „jó” porcelán tehát pedagógiai eszköz is lehet a kezünkben. Ne féljünk bevonni őket ebbe a világba.
Végül ne felejtsük el, hogy a legszebb örökség nem a szekrényben maradt tárgy, hanem a közös élmény. A gyerekek nem arra fognak emlékezni, hogy hány tányér maradt épen, hanem a nevetésekre az asztal körül. A szép környezet csupán a keretet adja ezekhez a fontos pillanatokhoz. Érdemes tehát megkockáztatni egy-egy lepattant szélű csészét a közös boldogságért.
Praktikus tanácsok a féltett darabok megóvásához
Természetesen az ésszerűség határain belül érdemes figyelnünk a tárgyaink állapotára is. A régi, aranyozott szélű tányérokat például soha ne tegyük mosogatógépbe, mert a vegyszerek és a magas hőmérséklet koptatják a mintát. A kézi mosogatás ilyenkor egyfajta meditatív tevékenység is lehet, ami segít levezetni a napközbeni feszültséget. Használjunk puha szivacsot és kímélő tisztítószert, hogy hosszú évekig megőrizzük a porcelán fényét. A tárolásnál pedig tehetünk papírtörlőt vagy filckorongokat a tányérok közé, hogy ne karcolják össze egymást. Így a használat mellett is biztonságban tudhatjuk a kedvenceinket.
Ha valami mégis eltörik, ne essünk kétségbe, hiszen léteznek már kiváló ragasztók és restaurálási technikák. Japánban például nagy hagyománya van a kintsuginak, ahol az eltört kerámiát arannyal díszített lakkal ragasztják össze. Ez a technika azt hirdeti, hogy a törés nem hiba, hanem a tárgy történetének egy értékes része. Egy megragasztott tányér sokszor még kedvesebb lehet a szívünknek, mint egy tökéletes darab. Merjük tehát használni a kincseinket, hiszen csak így tölthetik be valódi feladatukat az otthonunkban.
Zárásként gondoljunk arra, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy a legjobb dolgainkat a szekrényben rejtegessük. Vegyük elő a déditől örökölt csészét a reggeli kávéhoz, és terítsünk a hímzett abrosszal egy sima hétfőn is. Az otthonunk melege nem a falakban, hanem ezekben az apró, minőségi pillanatokban rejlik. Kezdjük el ma, és tegyük különlegessé a jelent.
